Határon átnyúló együttműködés a győrsövényházi falunapon

Határon átnyúló együttműködés a győrsövényházi falunapon

Harmincnegyedik alkalommal került sor a győrsövényházi falunapra augusztus 30-án, amelynek különlegességét ezúttal az adta, hogy az európai uniós Interreg Magyarország–Szlovákia Program támogatásával, a „Generációk és közösségek találkozása a határtérségben” című projekt keretében a felvidéki testvértelepülésről, Királyrévből is szép számban érkeztek vendégek. Külön színt adott az eseménynek Johann Geigl jelenléte, aki a Győrsövényházról 1946-ban kitelepített németek és leszármazottaik közösségét vezeti Németországban. A rendezvényen készült képek megtekinthetők a képgalériában.

 

A nap fontos mozzanata volt a délelőtti panelbeszélgetés, amelyen Hokstok Imre, győrsövényházi és Agócs Gergely királyrévi polgármester, valamint Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés alelnöke vett részt. Ennek középpontjában a magyar és a szlovák önkormányzati rendszer közötti hasonlóságok és különbségek álltak. Pető Péter hangsúlyozta: a vármegyék és települések kapcsolata történelmi örökség, amely az elmúlt 15 évben új alapokra helyeződött, különösen a területfejlesztés és a kulturális együttműködések területén. Szavai szerint a megyék a helyi kérdések észszerű kezelésének színterei, és kiemelkedő szerepet töltenek be a közösségi értékek megőrzésében is.

A falunapon szimbolikus gesztusra is sor került: Hokstok Imre és Agócs Gergely együttműködési megállapodást írt alá, amellyel megerősítették a két település 2020-ban kezdődött partnerségét.

A hivatalos program részeként Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő is köszöntötte a vendégeket. Beszédében bejelentette, hogy három jelentős fejlesztés indul a közeljövőben Győrsövényházon: megújul a 8417-es út Bezitől Győrsövényház Lébény felőli végéig, a Magyar Falu Program támogatásával sor kerülhet a Petőfi utca páratlan oldalán egy járdaszakasz rekonstrukciójára, valamint a Versenyképes Járások Programnak köszönhetően közterületi kamerarendszer épül ki a településen.

A falunap kulturális és szórakoztató programjai idén is nagy sikert arattak: többek között a Sógorok, Vastag Tamás, a királyrévi és a dunaszegi citerazenekar, valamint a győrsövényházi szenior örömtáncosok fellépése teremtett jó hangulatot, és járult hozzá ahhoz, hogy az eső ellenére valódi ünneppé váljon a nap.