Győzelmekkel hangolt az új bajnokságra a Győrsövényház

Győzelmekkel hangolt az új bajnokságra a Győrsövényház

Sikeres felkészülési mérkőzéseken van túl a győrsövényházi labdarúgócsapat, amely két magabiztos győzelemmel hangolt a közelgő bajnoki szezonra.

 

Együttesünk július 13-án hazai pályán fogadta a Pér csapatát, és fölényes, 6–1-es győzelmet aratott. A mérkőzés során a gárda végig mezőnyfölényben játszott, számos helyzetet dolgozott ki, és bár sok lehetőség kimaradt, így is meggyőző sikert ért el. Gólszerzőink: Juhász Ervin (2), Stróbli Zoltán, Petrohai Péter, Szabó I Dávid és Szabó II Dávid.

Július 18-án a Medve látogatott Győrsövényházra, és jó iramú, kiegyenlített találkozón 4–1-es hazai győzelem született. Már az első félidőben 3–0-ra vezettünk, köszönhetően a remek helyzetkihasználásnak, a taktikai fegyelmezettségnek és a jó erőnlétnek, amelyek végül eldöntötték a mérkőzést. Gólszerzőink: Varga Máté (3), Juhász Ervin. A vendégek találatát Kántor Levente szerezte.

A mérkőzés után a két csapat közösen leült, és baráti hangulatban telt az este jó étellel, itallal és beszélgetéssel.

Csapatunk ígéretes formában várja a bajnoki rajtot. Hajrá, Győrsövényház!