Felejthetetlen volt a német kitelepítettek és leszármazottaik látogatása

Egykori kitelepítettek és leszármazottaik tettek látogatást Győrsövényházon 2018. június 23-án és 24-én. A német csoport részt vett a Franz és Gertrud Schenzinger Alapítvány támogatásából a Magyar Képzőművészeti Egyetemen restaurált Jó pásztor szobor felvatásán, illetve az előtte megtartott püspöki szentmisén is. A képek felkerültek a képgalériába. 

 

A német vendégek 2018. június 23-án délelőtt részt vettek az általuk készíttetett emléktábla felavatásán a lébény–mosonszenmiklósi vasútállomáson. A tábla azt örökíti meg, hogy a kitelepített győrsövényházi és lébényi németeket onnan szállították Németországba 1946 májusában. A csoport utána a lébényi evangélikus és katolikus templomot tekintette meg, majd a délutánt Győrsövényházon töltötte. A győrsövényi iskolának 600 könyvet, játékokat, három laptopot és pénzt adományoztak. Másnap a Fehér-tóhoz, a Keszeg-ér és a Rábca torkolatához, valamint a Fricke György-kilátóhoz látogattak, utána pedig részt vettek a dr. Veres András győri megyés püspök által celebrált szentmisén és a restaurált Jó pásztor szobor felavatásán.

Az avatáson Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke, Johann Geigl, a német csoport vezetője, és Hokstok Imre győrsövényházi polgármester mondott beszédet, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna pedig két népdalt énekelt. Az ünnepséget fogadás követte az új közösségi házban, ahol a német csoport adományt nyújtott át az egyházközségnek, illetve a Jó pásztor szobor környezetének rendben tartására.

Alább közöljük Németh Zoltán és Hokstok Imre avatáson elhangzott beszédét, valamint az eseményről a Kisalföld 2018. június 26-i számának 4. oldalán megjelent cikket.

Németh Zoltán:

„Hazát több módon lehet elveszítni,
eltéphetnek, vagy kényszerülsz magad
kivándorolni, de oly szörnyű egy sincs,
mint amikor a hazád megtagad. 

Főtisztelendő Püspök Úr, Polgármester Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Egybegyűltek és Emlékezők!

Bárd Oszkár, a „Haza” című versének kezdő soraival köszöntöm Önöket a megyei önkormányzat nevében. Örülök, hogy a település életének e fontos pillanatában együtt lehetünk, németek és magyarok, egykori és jelenlegi lakosok, akik fontosnak tartják ennek a régi közösségnek az emlékeit. 

Győrsövényház lakossága az 1600-as években még teljesen magyar volt. A település különböző okok - árvíz, tűzvész, törökdúlás - miatt többször is megsemmisült. Ezek közül az egyik legtragikusabb esemény a Rákóczi-féle szabadságharc idején 1704-ben történt. A visszavonuló labanc seregben szolgáló rác és horvát csapatok útközben elpusztították, földig égették az akkor a jezsuiták birtokában lévő Sövényházát. Egy évtizeddel később a jezsuiták három évi adómentesség felajánlásával, a mai németajkú lakosság őseit, a bajorországi svábok egy csoportját hívták be letelepülni, részben gazdasági, részben vallási megfontolásból. Többszörös testi-lelki erőpróba volt ez, az itteni, a bujdosásban megmaradt magyarság, valamint a mentsvárként behívott németek számára is. Nehezebb helyzetbe az ezer kilométerre lévő szülőföldjétől elszakadt svábság került, hisz nekik részben el kellett fogadni az új hazát, és ténykedésükkel bizonyítva elfogadtatni az „idegenségüket”. Az új lakosság bebizonyította erényeit, megszokott és hazára lelt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az 1786-os adat, amely szerint a község lakossága hét évtized alatt a „pusztaságból” 708-ra emelkedett.

Két évszázad békés együttélését, gazdag kulturális és emberi kapcsolatait aztán a gazdasági válság és a hamis és veszélyes propaganda kezdte tönkretenni.
A több generáción végbement „egészséges asszimilálódás”, az úgynevezett „kettős kötődés” megingathatatlan hídjait, közösségi rendjét rázta meg, zilálta szét a német birodalom disszimiláló törekvése, amely az eszközeiben nem nagyon válogatott. 
A 1930-as évekre Győrsövényház gazdasági viszonyai, szociális lehetőségei rendkívül megváltoztak. Megcsappantak a munkalehetőségek, átalakultak a birtokviszonyok, újradifferenciálódtak a lakossági rétegek. Ezért tudtak táptalajra jutni a demagóg eszmék, amelyek megbontották a harmonikus együttélés hagyományait és gyűlölködést szítottak.

A nemzeti öntudatukban megtévesztett emberek igazi tragédiája viszont csak ezután következett, a végső megpróbáltatás a háború befejeztével még nem ért véget. 1946-ban a község több mint 60-70%-át bevagonírozták és kitelepítették. Az érintett embereknek testben és lélekben kifosztva kellett elhagyniuk szülőfalujukat, őseik házát, miközben családok szakadtak ketté.

A „Jó pásztor” szobrot a német nemzetiségű Husz János állítatta hálából, amikor az I. világháború borzalmai után halottnak hitt fia élve került elő az orosz hadifogságból. A német származású Husz József a magyar huszárezred katonájaként teljesített szolgálatot idegen földön harcolva, majd ott raboskodva.
Hogy mit keresett ott? Nagyhatalmi játszmák játékszere volt. Ahogyan azok is, akik az I. világháború lezárása után vesztették el hazájukat, otthonukat. A határokat politikai és gazdasági érdektől vezérelve mesterségesen, homogén nemzetállamok létrehozásának ürügyével állapították meg tárgyalóasztal mellől, beavatkozva az évszázadok alatt kialakult rendbe. Emberek százezrei kerültek idegenföldre, vagy kereshettek új hazát. 

A II. világháború után már nem csak a határokat változtatták a nagyhatalmak, a homogén nemzetállamok létrehozását már a belső területek „megtisztításával” akarták tovább erőltetni.

Felbecsülhetetlen gazdasági, kulturális, társadalomfejlődési károkat okoztak ezzel minden érintett országnak. 

A háborúkra és az emberek hazájukból való elüldözésére sajnos a II. világháború óta is akad példa. Két évtizede a déli, néhány éve a keleti szomszédjainknál is láttunk hasonló szörnyűségeket. A helyzet, az ürügy ugyanaz, csak a szereplők változnak. Bosnyákok, horvátok, szerbek, ukránok, oroszok… Mindannyian szenvedő, ártatlan emberek, mindannyian az emberi gonoszság áldozatai.

Győrsövényházán vagyunk, ahol az elmúlt évszázadok történései, - hasonlóan a többi településhez - komoly áldozatokat követeltek. Tulajdonképpen itt is leképezhetők a magyar és az európai történelem zivataros századai. Ahogy Európában, úgy Magyarországon és itt Győr-Moson-Sopron megyében is hasonló folyamatok játszódtak le, amiben egy biztosan közös: gazdasági és politikai érdekek miatt nagyhatalmi játszmák szereplői, de sajnos inkább csak statisztái voltunk.

Az elmúlt esztendők ellenére sem élhet örökké fájdalommal több nemzedék. Az emlékezésnek és a megbocsátásnak jó példája ez a nap. Az egykori kitelepítettek segítségével, német emberek anyagi támogatásával a felújított szobor mostantól új üzenetet is közvetít. Mától nem csak a borzalmakra, hanem a megbocsátásra is emlékeztet bennünket a „Jó pásztor” szobor. 

Ezen túl figyelmeztet is bennünket a felelősségünkre: meg kell állítanunk a történelemnek a mókuskerekét, amely az elmúlt századokban ördögi körforgásként háborúkat, köztük hosszabb-rövidebb békésebb időszakokat követően újabb háborúkat és borzalmakat okozott. A keresztény kultúrában élő európai emberként ez kötelességünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Emlékezők!

Köszönöm a megbocsátást, a támogatást, a barátságot és azt, hogy ma együtt ünnepelhetem Önökkel az összetartozást. Köszönöm figyelmüket!”

 

Hokstok Imre:

„Főtisztelendő Püspök Atya! Tisztelt Elnök Úr! Plébános Úr! Kedves Megjelentek!

Egyszerre könnyű és nehéz feladat egy ünnepség utolsó szónokának lenni. Könnyű, hiszen az előttem szólók már oly sok mindent elmondtak – és éppen ugyanezért nehéz. De mégis: e szép ünnepen fontos, hogy házigazdaként, Győrsövényház valamennyi polgára nevében néhány gondolatot röviden megosszak Önökkel.

Elsőként a köszönet szavai következzenek. Hálásan köszönjük az egykori győrsövényháziaknak és leszármazottaiknak, különösen pedig Johann Geiglnek és Roland Göltlnek, amiért segítettek, hogy a németországi Franz és Gertrud Schenzinger Alapítvány támogatást nyújtson a Jó pásztor szobor felújításához. Köszönjük az alapítványnak, hogy megbízott bennünk és támogatásra érdemesnek találta önkormányzatunkat. Köszönet illeti azokat is, akik időt, fáradságot nem sajnálva, vizsgálatok sorát elvégezve hosszú hónapokon keresztül azon dolgoztak, hogy az alkotás az eredetihez hasonló gyönyörű külsővel köszöntse a falunk főútján járókat. A példaértékű restaurálás a Magyar Képzőművészeti Egyetem két művésztanárának, Káldi Richárdnak és Szemerey-Kiss Balázsnak, valamint két hallgatójának, Gheorghita Borbálának és Zomborácz Tamásnak az érdeme. Olyan kiváló, lelkiismeretes munkát végeztek, ami minden várakozásunkat felülmúlta. És végül, de nem utolsó sorban köszönet jár azoknak is, akik itt, a faluban tettek a mai és a tegnapi napért a szervezésben való közreműködéssel, a szobor környezetének szépítésével, rendezésével vagy bármi mással.

Jóleső érzés számunkra ez a sok segítség, örülünk a restaurálás révén testet öltött végeredménynek, de annak talán még inkább, hogy általa tovább erősödött az egykori győrsövényháziakkal és leszármazottaikkal kötött barátságunk. Örökre emlékezetünkbe vésődött 2017. március 24-e, amikor német vendégeink először érkeztek Győrsövényházra, hogy őseik nyomait, saját gyökereiket keressék – azok a nyomok és gyökerek a mi nyomaink és gyökereink is. Az akkori örömkönnyeket és a sok-sok mosolyt soha nem felejti, aki átélte. És én nem felejtem azt a kedves fogadtatást sem, amelyben tavaly ősszel volt részem Weilburgban, amikor koszorút helyezhettem el az ottani temető falánál felavatott, az elűzött győrsövényházi családok Németországba érkezését megörökítő emléktáblánál. Most pedig itt vagyunk újra együtt, Győrsövényház talán legnagyobb ünnepén, mögöttünk újabb két közösen eltöltött csodálatos nappal.

Minden szobor több mint élettelen tárgy, minden szobornak üzenete van. Ez a szobor nemcsak azt üzeni, hogy Jézus, a jó pásztor mit tett és tesz meg nyájáért, hanem üzen Győrsövényház múltjáról és jelenéről, egymásra találásunkról, s így remélem, a jövőnkről is.

Köszönöm, hogy meghallgattak.”