Polgárőr-tűzoltó egyesület alakult Győrsövényházon

Polgárőr-tűzoltó egyesület alakult Győrsövényházon

Megalakult a Győrsövényházi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2020. február 6-án. A szervezet elnöke Patyiné Hutter Bernadett, elnökségének tagjai Kuti Alexandra és ifj. Jós László lettek. Az egyesület törvényszéki bejegyzése folyamatban van, de a működés megkezdéséhez szükséges háttérmunka addig is zajlik.

 

Az alakuló ülésen az elnök megköszönte a bizalmat, és hangsúlyozta, hogy legfontosabb feladatnak a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelését, az idősek védelmét tartja, valamint a gyermekek felkészítését arra, milyen nehézségekkel találhatják szembe magukat, amikor városi iskolákban folytatják tanulmányaikat. Kitért arra is, hogy a település bűnügyi mutatói nagyon jók, a továbbiakban is cél ennek megtartása, nullára csökkentése. Kiemelte, hogy a hatékony és gördülékeny egyesületi működés feltétele az anyagi források biztosításán túl bizalmi kapcsolat kiépítése mind az egyesületen belül, mind a lakossággal. Hozzátette: hatékony együttműködést kíván megvalósítani a település önkormányzatával, az iskolával, az óvodával, a védőnői és a családsegítő szolgálattal, a Győri Rendőrkapitánysággal – ami feltétele is az egyesület működésének –, a környező polgárőr- és tűzoltó-egyesületekkel, valamint nem utolsó sorban a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetséggel.

Az egyesületi tagfelvétel jelenleg folyamatos, érdeklődni, jelentkezni a polgaroregyesulet.gyorsovenyhaz@gmail.com e-mail címen vagy a 06-70-410-5257-es telefonszámon lehet.