80. évforduló: hársfa a győrsövényházi kitelepítettek emlékére

Idén 80 éve, 1946 májusában több mint 500 német ajkú lakost telepítettek ki Győrsövényházról Németországba a kollektív bűnösség elve alapján. Az évforduló alkalmából Győrsövényház Község Önkormányzata és a győrsövényházi német nemzetiségi önkormányzat megemlékezést tartott 2026. március 21-én, amelyen részt vett Németországból Johann Geigl, a győrsövényházi kitelepítettek és leszármazottaik vezetője (ő 1945-ben Győrsövényházon született, és szüleivel együtt telepítették ki), valamint Monika Strzalka (akinek szüleit telepítették ki a faluból). Az esemény képei megtekinthetők a képgalériában.

 

A nap délelőttjén a Hokstok Imre polgármester, Hancz Gábor alpolgármester, Göltl Annamária, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke és Fülöpné Vass Emília a német vendégekkel közösen megkoszorúzta a lébény–mosonszentmiklósi vasútállomáson lévő emléktáblát, amely arra emlékeztet, hogy a győrsövényházi németeket lébényi társaikkal együtt onnan indították útnak marhavagonokban annak idején.

A délutáni program szentmisével kezdődött, amelyben Mészáros Miklós plébános szólt a kitelepítettek szenvedéseiről is. Megható pillanat volt, amikor a hívek németül imádkozták el a Miatyánkot. Az ezt követő ünnepségen a német vendégek és a falu képviselői is koszorút helyeztek el a templom falán lévő emléktáblánál, majd hársfát ültettek el a kitelepítettek emlékére. A megemlékezést a győri Rozmaring kórus dalai tették még felejthetetlenebbé.

Az alábbiakban közöljük Hokstok Imre és Johann Geigl beszédét.

Hokstok Imre:

Kedves Győrsövényháziak! Kedves Vendégeink!

Nyolcvan év ugyan nagy idő, de egy falu életében még mindig élő emlékezet. Olyan emlékezet, amely családi elbeszélésekben és kimondott vagy kimondatlan mondatokban él tovább.

Ma azért gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk Győrsövényház történetének egyik legfájdalmasabb eseményéről: a német lakosság kitelepítéséről. A második világháború idején és az azt követő időszakban Európa számos részén népek és közösségek sorsa fordult tragikus irányba. Magyarországon is megszületett az a döntés, amely a kollektív bűnösség elvére hivatkozva emberek százezreit fosztotta meg otthonuktól, vagyonuktól és sokszor a jövőbe vetett hitüktől is.

Győrsövényház sem kerülhette el ezt a sorsot. Idén nyolcvan éve, 1946 májusában a német lakosok nagy részét arra kényszerítették, hogy elhagyják szülőfalujukat. Családok szakadtak szét, generációk munkájával felépített házak és gazdaságok maradtak hátra. A dokumentumok szerint több mint ötszáz embert telepítettek ki innen, pedig itt születtek, és itt szerették volna leélni az életüket. A templom harangja ugyanúgy szólt értük, mint minden más győrsövényháziért.

A történelem sokszor nem igazságos, a kitelepítést elrendelő döntés sem volt az. Ma azonban nem ítélkezni gyűltünk össze, hanem emlékezni. Emlékezni azokra, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat. Emlékezni azokra a családokra, akik új életet voltak kénytelenek kezdeni idegen földön. És emlékezni arra is, hogy a történelem sebei csak akkor gyógyulhatnak be, ha őszintén szembenézünk velük.

Községünk számára különösen fontos, hogy a múlt fájdalma ne elválasszon bennünket, hanem összekössön. Ezért szeretném külön köszönetünket kifejezni Johann Geiglnek, aki a győrsövényházi kitelepítettek és leszármazottaik közösségének vezetőjeként évek óta fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy a kitelepítettek és az itt élők kapcsolata megmaradjon, sőt erősödjön. Az ő kitartása és elkötelezettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a múlt tragédiája ma már a közös emlékezés és az egymás iránti tisztelet alapja is.

A mostani faültetés gondolata is az ő kezdeményezéséből született. Nem véletlen, hogy éppen egy hársfát ültetünk: árnyékot ad, hosszú életű, és generációk nőnek fel alatta. Ahogyan a fa gyökerei mélyre nyúlnak a földben, úgy nyúlnak vissza közös történeteink is ebbe a faluba. És ahogyan a fa ágai az ég felé törekednek, úgy kell nekünk is a jövő felé tekintenünk.

Legyen ez a fa az emlékezés fája. Emlékeztessen bennünket a múltra, és arra is, hogy egy közösség akkor erős, ha képes tanulni saját történetéből.

Kívánom, hogy amikor majd évtizedek múlva valaki megáll ennek a fának az árnyékában, jusson eszébe: itt egy falu nemcsak emlékezett, hanem a megbékélés és az összetartozás mellett is hitet tett.

 

Johann Geigl:

Kedves Győrsövényháziak és kedves Jelenlévők!

Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megemlékezzünk családjaink 1946-os, 80 évvel ezelőtti elűzetéséről. Ezt az intézkedést az akkor hatalmon lévők és a második világháború győztes államai hajtották végre, büntetésként a németek ellen, mert Németország indította el ezt a szörnyű háborút.

A falu minden német származású lakója érintett volt. Több mint 500 embert deportáltak Németországba 30 fős marhavagonokban a szomszédos Lébényi vasútállomásról. A deportáltak csak 30 kilogramm poggyászt vihettek magukkal. A sarokban egy fém vödör állt rendelkezésre a szükségletek elvégzésére. Körülbelül egyhetes utazás után a kitelepítettek elérték Weilburgot, amely akkoriban egy kis járási központ volt Hessenben, Németországban. A Weilburg felé tartó vonathoz a szomszédos Lébény településről két további kocsit csatlakoztattak 60 fővel.

Ehhez még hozzá kell számolnunk azt a több mint 120 embert, akik már 1945-ben, a német Wehrmacht segítségével, a Vörös Hadsereg inváziója előtt Ausztriába menekültek. Körülbelül 60 ember hajóval menekült Németországba, Passau közelébe. Mindkét csoport a háború után vissza akart térni győrsövényházi otthonába. Ez azonban sohasem állt a hatalmon lévők szándékában, a "Vasfüggöny" megakadályozta a visszatérést. Szeretett hazájuk, Győrsövényház elvesztése még mindig életük egyik legkeserűbb élménye.

„Élő emlékműként”, szeretnénk most közösen elültetni ezt a hársfát, hogy megőrizzük ezeknek a szörnyű tetteknek és időknek az emlékeit. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy ezek ne ismétlődhessenek meg.

Hessen számos kis falujában állt egy nagy, öreg hársfa, amelyet egy pad vett körül. Apáink gyakran találkoztak ott vasárnap délutánonként, hogy beszélgessenek. Ez az 1950-es évek elején volt. Kicserélték az óhazából kapott levelek híreit. Terveket készítettek a régi hazába történő visszatérésre és még sok másra. Mi gyerekek ott játszottunk a fa terebélyes, árnyékos lombja alatt. Anyáink finom teát főztek a hársfavirágokból. Így a hársfa hatással volt a gyerekkorunkra.

Érdekközösségünk, valamint beteg feleségem nevében is, szeretettel köszöntöm a falu lakosait és mindazokat, akik részt vettek ezen a megemlékezésen.

Külön köszönetünket fejezzük ki Hokstok Imre polgármesternek, helyettesének, Hancz Gábornak és Göltl Annamária elnök asszonynak. Ők tették lehetővé ezt az eseményt, és szervezték meg tökéletesen. Göltl Annamária, a nemzetiségi önkormányzat elnök asszonya átvállalta a hársfa beszerzésének költségeit.