Fontos tanév végi információk az iskolás szülőknek

Fontos tanév végi információk az iskolás szülőknek

Bartos Ilonának, az Enesei Általános Iskola igazgatójának a levele itt olvasható többek között a ballagásról, a bizonyítványosztásról, a tanulók felügyeletéről.

 

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket iskolánk júniusi működési rendjéről.

Iskolánk a tanévet digitális oktatással fejezi be. Az utolsó tanítási nap június 12., péntek.

A ballagást digitálisan szervezzük.

Bizonyítványosztást 17-én, 18-án szervezünk osztályonként. A pontos időpontot az osztályfőnökök közlik. Aki a megadott időpontban nem tudja átvenni a bizonyítványát, az később az ügyeleti napokon, a titkárságon átveheti.

Igény szerint biztosítjuk a tanulók felügyeletét a digitális oktatás alatt, június 12-ig. Ez alatt az időszak alatt a felügyeletet igénylő tanulóknak be kell kapcsolódni a digitális oktatásba, vagyis itt készítik el a leckéjüket.

Felügyelet időpontja: 8–16 óráig

A digitális oktatás alatt, ha a pedagógus úgy látja, hogy a tanulók elmaradtak a feladatok küldésével, vagy lemaradtak a tananyagban, vagy az év végi értékelésükhöz szükséges, berendelheti a diákot az iskola épületébe felzárkóztatásra.

A digitális oktatás után június 26-ig biztosítunk felügyeletet a tanulók részére.

A felügyelet idejére is érvényesek a Házirend szabályai, és kérem, hogy figyeljenek a járványügyi szempontok betartására. Ezért csak kizárólag egészséges tanuló jöhet az intézménybe.

Ez most már az utolsó hajrá, kérem, hogy továbbra is dolgozzunk együtt.

Elérhetőségeink: Kréta, info@eneseiskola.hu, tel.: 562-023

Köszönettel: Bartos Ilona intézményvezető

Enese, 2020. 06. 02.