A kitelepítettekre emlékeztek

A kitelepítettekre emlékeztek

A második világháborút követően, 1946 májusában több mint félezer győrsövényházi lakost telepítettek ki, űztek el Németországba. A tragikus esemény 76. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott a helyi német nemzetiségi önkormányzat 2022. május 28-án este, a szentmisét követően. A képek felkerültek a képgalériába.

 

A szentmisén Mészáros Miklós plébános szentbeszédében kitért azok szomorú sorsára, akiknek nemcsak otthonukat, hanem falujukat és hazájukat is el kellett hagyniuk, majd imádságra kérte a híveket.

A megemlékezésen Göltl Annamária, a győrsövényházi német nemzetiségi önkormányzat elnöke beszélt, és felolvasta azt a levelet, amelyet Johann Geigl, a győrsövényházi kitelepítettek és leszármazottaik csoportjának vezetője írt. A levél szövege alább olvasható:

„Kedves sövényházi rokonaink, barátaink a régi hazánkban!

A kitelepítés 75. évfordulója alkalmából tavaly szerettünk volna veletek, Önökkel közösen megemlékezni erről a szomorú eseményről.

521 főnek, köztük 86 családnak kellett akaratuk ellenére elhagynia 30 fős marhavagonokban Győrsövényházt, 60 főnek Lébényt.

Az elmúlt években az otthonukból elüldözöttek, azok családjai, barátai Limburg-Weilburg környékén egymásra találtak. Ez a kis csoport a Sövényházon élőkkel egy nagyon szívélyes, meleg baráti kapcsolatot épített fel a sövényházi polgármester, az alpolgármester és a német önkormányzat támogatásával. Élő családi kapcsolatok is felfrissültek. A koronavírus-járvány erősen korlátozta és korlátozza még mindig összejöveteleinket, ebből az okból kellett lemondanunk az utazásunkat Győrsövényházra is.

A kitelepítés 75. évfordulója alkalmából szerveztt megemlékezésünket szabad téren, a weilburgi emléktáblánál tartottuk, amelyen nagy örömünkre Hokstok Imre polgármester úr és lánya, Orsolya is részt vettek. Találkoztak Weilburg polgármesteréveln dr. Johannes Hanischsal. A weilburgi polgármester és két hesseni képviselő is érdeklődést mutatott egy lehetséges győrsövényházi látogatással kapcsolatban. Mindhárman Szudéta-vidéki kitelepített gyökerekkel rendelkeznek.

Az utazási terveinket Sövényházra több dolog akadályozza. Csoportunk tagjai többen közel 80 évesek, néhányan egészségi gondokkal küzdenek, és sajnos a járvány is jelen van még életünkben. A buszos utazás is nagyon megdrágult, körülbelül duplájára emelkedtek az árak. Ez további akadály néhány nyugdíjasnak. Sajnos őszre egy újabb járványhullámot jósolnak. Ha lehetséges, októberben szeretnénk találkozni a csoportunkkal Weilburg-Kubachban.

A győrsövényházi eseményekről Hancz Gábor kiválóan tájékoztat a nagyszerűen szerkesztett sövényházi honlapon keresztül. Göltl Annamária tájékoztat a német önkormányzat rendezvényeiről. Mindkettőjükkel rendszeresen beszélünk, és tartjuk a kapcsolatot.

Szívesen tájékoztatom önöket, benneteket néhány a környékünkön történ eseményről.

Az elmúlt év végén Berlinben nyílt meg a „Menekülés, elüldözés, megbékélés” múzeuma. A múzeumot én is rengeteg információval segítettem. Ezáltal itt található Németországban a legszélesebb körű információforrás a Győrsövényházról kitelepítettekről és elűzöttekről.

A hessenparki múzeumfaluban szintén ebben a témában nyílik majd kiállítás, illetve Ulmban a dunai-sváb múzeumban is található információs anyag a Győrsövényházról elűzöttekről, kitelepítettekről.

Feleségemmel mindhárom múzeumot meglátogattuk, ahonnan minden, Sövényházt és Lébényt érintő információt megkaptunk.

Úgy gondoljuk, hogy ezáltal a régi hazánkkal szorosabbá fűzhetjük a kapcsolatunkat és megmenthetjük azt az utókor számára is.

Bízunk benne, hogy a megemlékezésünk erről az embertelen tettről, és az azzal összefonódó fájdalomról, hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben ilyen újra ne történhessen meg. Gondolatban mi is részt veszünk a kitelepítési megemlékezés 76. évfordulóján, és köszönetet mondunk a meleg szívű / szívélyes együttérzésért.

Johann Geigl”