Pontot érdemeltünk volna

Pontot érdemeltünk volna

A Győrsövényház hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Gyömörétől a Győr-Moson-Sopron megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság mosonmagyaróvár–győri csoportjában, a 13. fordulóban, 2018. november 3-án.

 

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI III. OSZTÁLY MOSONMAGYARÓVÁR–GYŐRI CSOPORT

13. forduló, 2018. november 3., 14.00

Győrsövényház – Gyömöre 0–1 (0–0)

Gólszerző: Simon László (73. p.).

A Győrsövényház szeptember 30. óta nem tudott pontot szerezni, azóta zsinórban négy vereséget szenvedett el, így a Gyömöre ellen a rossz széria megszakítása lehetett az egyetlen cél. Az ellenfél ugyan 12 forduló alatt kilenc ponttal többet szerzett, de a különbség ezen a mérkőzésen a pályán egyáltalán nem látszott a 90 perc során. A két csapat egyike sem tudott tartós mezőnyfölényt kialakítani, s a kapuk is ritkán forogtak veszélyben. Az első játékrész egyetlen lehetőségét éppen a mieink hagyták ki, Hancz László révén.

A második félidőben nem változott a játék képe, mígnem a 73. percben szinte a semmiből szerezték meg a vezetést a vendégek. A tizenhatos jobb oldali sarka környékéről megítélt jogos szabadrúgást íveltek be, amit Simon László teljesen egyedül érkezve középről csúsztatott a jobb alsó sarokba. A labda a kapufa tövét is érintette. A hátralévő bő negyed órában a sövényházi csapat egyetlen ziccert tudott kidolgozni, amelyet azonban a gyömörei kapus hárított.

A Győrsövényház legközelebb 2018. november 11-én, vasárnap 10 órakor Gyarmaton lép pályára.