Magabiztos győzelmet aratott a Győrsövényház hazai pályán az Abda II ellen a Győr-Moson-Sopron vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
A találkozó már az első percektől izgalmasan alakult: a hazai csapat sorra dolgozta ki a helyzeteket, ám a befejezéseknél rendre hiányzott a szerencse – vagy éppen a kapufa állta útját a labdának. A kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat: a vendégek egy gyors, jól felépített kontratámadás végén Busa György révén megszerezték a vezetést a 15. percben.
A mieink ugyanakkor továbbra is nyomás alatt tartották ellenfelüket, és még az első félidőben sikerült kiegyenlíteniük: a 26. percben Horváth Gábor talált be, így 1–1-es állással vonulhattak szünetre a csapatok.
A második játékrészben sem változott a játék képe: a Győrsövényház fölényben futballozott, de a kapufa kétszer is megmentette az Abdát, de emellett három találatig is sikerült eljutni. Az 55. percben Petrohai Péter megszerezte a vezetést, majd tíz perccel később Szabó Dávid növelte az előnyt. A kegyelemdöfést ismét Petrohai Péter vitte be a 67. percben, beállítva a 4–1-es végeredményt. A mérkőzés hőse egyértelműen ő volt, aki két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A lefújás után pedig nemcsak a győzelmet ünnepelhette a csapat, hiszen Petrohai Péter a közelmúltban édesapává vált, így a társak kettős örömben osztozhattak.
23. forduló, 2026. április 25. 17:00
Győrsövényház – Abda II 4–1 (1–1)
Gólszerzők: Horváth Gábor (26. p.), Petrohai Péter (55. és 67. p.), Szabó Dávid (65. p.), ill. Busa György (15. p.)