Utca- és buszavatás söröshordóval és utcabállal

Utca- és buszavatás söröshordóval és utcabállal

Különleges eseményre került sor 2022. május 21-én, szombaton Győrsövényházon: ünnepélyes keretek között adták át a felújított Bánhegyi Jób és Szapudi András utcát, valamint a falugondnoki szolgálat új kisbuszát. A képek felkerültek a képgalériába.

 

Hokstok Imre polgármester köszöntőjében kifejtette: a Magyar Falu Program révén megvalósított beruházások 52 millió forintba kerültek, majd köszönetet mondott Gyopáros Alpárnak, a község országgyűlési képviselőjének, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak a támogatásért. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy – ugyancsak a Magyar Falu Programnak köszönhetően – még ebben az évben megújul a Kossuth Lajos utca is.

A két utcát a helyi képviselő-testület annak idején a falu két jelentős szülöttéről nevezte el: Bánhegyi Jób bencés irodalomtörténészről, Habsburg Ottó nevelőjéről, valamint Szapudi András íróról, újságíróról. Éppen ezért számított kivételesnek, hogy a fejlesztéseket dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár adta át, aki beszédében elmondta: kötődése családja győrsövényházi örökségéhez ma is élő.

„Gyerekkoromban többször találkoztam Bánhegyi Jóbbal, aki nagyapám testvére volt, csakúgy, mint Szapudi András édesanyja. A hetvenes évek végén nyaraltam is itt a faluban. Szapudi András fia, István pedig nemcsak másodunokatestvérem, hanem jó barátom is” – sorolta milyen emlékek kötik a településhez. A helyettes államtitkár emellett hangsúlyozta: a kormány kiemelt figyelmet fordít a kistelepüléseken élőkre, amit bizonyítanak a Magyar Falu Programból a községekbe jutó százmilliárdok. „A program folytatódik, továbbra is számíthatnak ezekre a támogatásokra” – hangsúlyozta, utalva arra, ez is hozzájárul ahhoz, hogy minden vágyott, remélt, kívánt gyermek megszülessen.

Az utcákat az óvodások műsora és a nemzeti szalag átvágása után egy söröshordóval avatták fel, amit végiggurítottak az új aszfalton, majd rögtön csapra vertek. A program este utcabállal zárult.