Kiütéses győzelmet aratott hazai pályán a Győrsövényház

Kiütéses győzelmet aratott hazai pályán a Győrsövényház

Fölényes győzelmet aratott a Győrsövényház csapata a Pázmándfalu ellen a Győr-Moson-Sopron vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Kelet B csoportjának 5. fordulójában.

 

A múlt heti bizonytalankodás után most higgadtan és magabiztosan kezdtek a mieink, ennek köszönhetően az első perctől kézben tartották a mérkőzést. A vezetést a 17. percben szerezte meg a csapat: Krasznai Bálint közelről lőtt a kapuba egy kipattanó labdát. Nem sokkal később, a 28. percben Szabó II Dávid fejezett be egy szépen felépített támadást, majd a 36. percben Petrohai Péter emelte át higgadtan a kapust, így 3–0-s hazai vezetéssel vonulhattak szünetre az együttesek.

A második félidőben még tovább nőtt a győrsövényházi fölény. Az 56. percben ismét Krasznai Bálint villant, majd tíz perccel később Stróbli Zoltán szabadrúgásból talált be. A 68. percben Csöndör Martin távoli lövése is utat talált a kapuba, így ekkor már 6–0 volt az állás. A vendégek a 77. percben Herczeg Krisztoer révén ugyan szépítettek, de Domoszlai Péter gyorsan válaszolt, két remek átlövéssel állítva be a 8–1-es végeredményt.

A mérkőzés egyetlen szomorú pillanata a 23. percben történt, amikor Illés Péter súlyos bokasérülést szenvedett. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk neki!

 

5. forduló, 2025. szeptember 6., 17:00

Győrsövényház–Pázmándfalu 8–1 (3–0)

Gólszerzők: Krasznai Bálint (17. és 56. p.), Szabó II. Dávid (28. p.), Petrohai Péter (36. p.), Stróbli Zoltán (66. p.), Csöndör Martin János (68. p.), Domoszlai Péter (78. és 81. p.), ill. Herczeg Krisztofer (77. p.)