A tavalyi bajnokot is legyőzte a Győrsövényház

A tavalyi bajnokot is legyőzte a Győrsövényház

A Győr-Moson-Sopron vármegyei labdarúgó-bajnokság Kelet B csoportjának egyik regnáló bajnokcsapatát, a Rábaszentmihályt fogadta a Győrsövényház a legutóbbi fordulóban.

 

A mieink rendkívül élesen kezdték a mérkőzést, hiszen már a 2. percben megszerezték a vezetést Juhász Ervin távoli lövése, egyúttal éles meglátása révén. Újabb öt perc sem telt el, és Szabó II Dávid egy szöglet utáni kavarodás végén 11 méterről a léc alá helyezett. A kétgólos előny tudatában kissé elkényelmesedett csapatunk, ami nem meglepő módon megbosszulta magát: a rábaszentmihályiak a 32. és a 35. percben szerzett két gyors találattal ismét nyílttá tették az összecsapást. Az első félidőben ezután már nem történt változás, döntetlennel mentek pihenőre a csapatok.

A második játékrész első felében tapintható volt a feszültség a pályán, mindkét gárda és a nézők is érezhették, hogy aki a következő gólt szerzi, nagy valószínűséggel megnyeri a meccset. Így is lett. A 66. percben Juhász Ervin szögletrúgása átszállt a hosszú sarokhoz, ahol Szabó II Dávid védőjétől elszakadva a kapus mozgásával ellentétes irányba fejelte vissza a labdát a kapu rövid alsó sarkába. A végig szimpatikusan és sportszerűen játszó Rábaszentmihály ezt kövezően kitámadott, és az utolsó pillanatig harcolt az egyenlítésért. A győrsövényháziaknak ennek köszönhetően nagyobb terük nyílt, és egy ellentámadás során Krasznai Bálint egyéni akciójából kiharcoltak egy büntetőt, amit Juhász Ervin magabiztosan értékesített, végleg eldöntve a három pont sorsát.

Hatalmas csapatmunka volt ez a győzelem a hazaiak részéről, akiknek számos nehézség mellett edzőjük hiányával is meg kellett küzdeniük. Dicséret illeti a csapat összes tagját és a kilátogató szurkolókat is, akik végig feltétel nélkül biztatták együttesünket. A Győrsövényház csapata pedig ezúton is gratulál Rábaszentmihálynak a tavalyi szezonban elért bajnoki címéhez!

 

2. forduló, 2025. augusztus 16., 17.00

Győrsövényház – Rábaszentmihály 4–2 (2–2)

Gólszerzők: Juhász Ervin (2. és 84. p., a másodikat 11-esből), Szabó II Dávid (6. és 66. p.), illetve Bedő Roland (32. p.), Rebenek Milán (35. p.)