Megjelent az újabb korlátozásokról szóló kormányrendelet

Megjelent az újabb korlátozásokról szóló kormányrendelet

A Magyar Közlönyben 2021. március 5-én megjelent a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló, a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt meghozott kormányrendelet. Összegyűjtöttük a Győrsövényház szempontjából legfontosabb, március 8-tól érvényes változásokat.

 

1. Közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles más emberrel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legszűkebb személyi körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.

2. A települések belterületén, az utcán és a közterületen mindenki köteles maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje. Ez alól kivételt képeznek például a hatodik életévüket be nem töltött gyerekek.

3. A kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 és reggel 5 óra között.

4. A kijárási tilalmon kívüli időben az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. Eközben nem kell a maszkot viselni.

5. Az üzletek közül például a napi fogyasztási cikket árusító élelmiszerüzletek nyitva tarthatnak, a virágboltok pedig nem március 8-tól, hanem csak március 9-től kötelesek bezárni.

6. Az iskolák és az óvodák április 7-ig bezárnak, és ügyeletet sem biztosítanak.

7. Közétkeztetési szolgáltatás nyújtása továbbra is lehetséges. Ennek megfelelően a győrsövényházi központi konyhán az óvodások és az iskolás gyermekek, valamint az elviteles felnőtt étkezők részére az ebédet igény esetén továbbra is biztosítja a győrsövényházi önkormányzat. Kérjük, hogy aki az ebédre igényt tart, az előző munkanap déli 12 óráig jelezze ezt az élelmezésvezetőnek a 06-20-466-5531-es számra sms-ben, az ebédet igénylő nevét is feltüntetve. Az ebéd 11 és 12 óra között vihető el.

A győrsövényházi önkormányzat minden helybelinek jó egészséget kíván – vigyázzunk magunkra és egymásra!