Győrsövényházi családok 1945-ös menekülése a Neue Zeitungban
A Neue Zeitung, a magyarországi németek hetilapja október 31-i számában közölte az 1946-ban szüleivel együtt kitelepített Johann Geigl írását, amelyben felidézi, hogy 1945 elején, a második világháború idején hogyan menekültek győrsövényházi német családok nyugatra. A cikket Fülöpné Vass Emília fordításában közöljük.
Menekülés Győrsövényházról
Röviddel a második világháború vége előtt teherhajóval menekültek az első sövényházi családok Dunaremete dunai kikötőjén keresztül Németországba. Az eddig azonosított személyek száma közel 60. Köztük volt a Széner és a Knöbl család is. A kikötőbe vezető több mint 20 kilométeres utat ökör vontatta szekéren tették meg. A szekéren voltak a csomagjaik és ott ült Maria Szehner is a januárban született ikerlányaival, Helene-vel és Elisabeth-tel. A család többi tagja, Stefan és Theresia Knöbl (született Geigl) és hét gyermekük, Stefan, Josef, Aurelia, Maria, Alois, Hans és Wilhelm, valamint Stefan Szehner és leányai, Frieda, Theresia és Anni mögöttük gyalogoltak. A többi menekülő család: Laurenz Höck feleségével Johannával, lányával Helene-vel és unokájával Anna Leinerrel, Franz Varga és családja, Laurenz és Maria Leimpek, a Göltl család, Stefan és Leni Rammer.
Több teherhajó horgonyzott a kikötőben, amelyeket kötéllel rögzítettek egymáshoz egy vontatóhajó mögött. Megkezdődött a kalandos utazás Passau felé. A légitámadások miatt többször is kisebb kikötőkben kellett menedéket keresniük. Elérték ugyan Straubingot, de a heves légitámadások megakadályozták őket a partraszállásban. Így az egész „konvoj” megfordult, és visszahajózott Passauba, ahol a menekülteket egy hatalmas pajtában szállásolták el Schalding városrészben. Volt ott már sok más kelet-európai országból érkező menekült. Ezután a környéken telepítették le őket helyi gazdáknál.
1945. február 9-én 115 menekült hagyta el szülőfaluját, Győrsövényházt a német Wehrmacht segítségével, és Ausztria felé vette az irányt. A második világháború alatt a Luftwaffe adminisztratív irodát tartott fenn Martin Göltl házában, aki egy trafikot is üzemeltetett. Müller tizedes (az iroda vezetője) kiváló kapcsolatokat ápolt a helyi lakossággal, és gondoskodott a menekültek elszállításáról Pettenbachba (Ausztria). A menekülteknek itt kellett volna biztonságos távolságban a fronttól kivárniuk a háború végét, hogy aztán visszatérhessenek szülőfalujukba. Jól fel tudtak készülni, és sok ellátmányt vittek magukkal. Disznókat vágtak le, a húst megfőzték, majd agyagedényekbe rakták, leöntötték sertészsírral, így akár egy évig is elállt. Vittek egy zsák lisztet is. Egyszerű vagonokban utaztak. Ülő- és alvási lehetőségük is volt poggyászuk és készleteik mellett a vagonokban elhelyezett szalmabálákon. Pettenbachba érkezésük után helyi gazdáknál szállásolták el és a gazdaságban foglalkoztatták őket.
Martin Göltl a háború befejezése után egy ideig várt, majd vásárolt egy lovaskocsit meg egy lovat, hogy családjával együtt hazatérjen szülőfalujába. Amikor Pettenbach polgármesteri hivatalában ki akart jelentkezni, megtudta, hogy nincs visszaút: a „vasfüggöny” már lezárult.
1946 májusában a pettenbachi menekülteknek a neckarzimmerni (Németország) átmeneti táborba kellett menniük. Innen szétosztották őket Mosbach járás (Badischer Odenwald) településein.
Anton Fekete feleségül vett egy Mária nevezetű helybeli nőt és Pettenbachban maradt. A fia, Anton a helyi önkormányzaton dolgozott. Régi nyilvántartó és bejelentőlapok alapján megkeresett mindenkit, és összeállított egy listát, amelyen feltűntette a menekültek nevét, születési dátumát, pettenbachi címét, valamint érkezésük és távozásuk időpontját.
A menekültek és elűzöttek emlékére Johann Geigl két koszorút rendelt. Ezeket egy kis ünnepség keretében Hokstok Imre polgármesterrel helyezték el a sövényházi templom falán, valamint a lébényi vasútállomáson található emléktáblánál [idén augusztus végén, szeptember elején]. Erről az állomásról indult egykor a Pettenbachba tartó vonat, és valamivel több mint egy évvel később az elűzött személyeket Weilburgba szállító vonat.
Ezt egy rövid temetőbejárás, majd a több mint [csaknem] 100 éves kápolna megtekintése követte, melyet az elűzöttek és menekültek érdekközösségének segítségével újítottak fel. A programok zárásaként Göltl Annamária büszkén mutatta meg a német önkormányzat irodáját, melyet az egykori tejcsarnokban alakítottak ki.
Johann Geigl
Képaláírás: Koszorú a győrsövényházi templom falán: Hokstok Imre, Göltl Annamária, Johann Geigl és Hancz Gábor alpolgármester.
Neue Zeitung, 44/2025. szám 16. oldal
